Vásáry André

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


Idősek Világnapján Vásáry André
élő koncertjét hallgathattuk, nézhettük 2019. október 5-én szombaton 15 órai kezdettel a Pestszentimrei Közösségi Házban. Igaz, előzetesen regisztrációt kértek azoktól, akik szerettek volna megjelenni és a koncerten ingyenesen résztvenni. A rendkívüli nagy érdeklődés miatt sokaknak csak a külső teremben a kivetítőn volt hozzáférhető a műsor. A műsor..., a műsor...: Vásáry André műsora, Kéménczy Antal és zenekara műsora, akik ugyan "csak" közreműködők voltak, de többször is önálló számot adtak elő.
A vendégeket a kultúrház új igazgatója: Lipcseyné Horváth Ágnes - bár ő még "csak" intézményvezetőnek írja önmagát - köszöntötte a vendégeket és ismertette a mostani és a közeli jövő kultúrházi programot, aztán felkérte Bauer Ferencet, a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat elnökét megnyitó beszédének megtartására.
Az elnök kedvesen és szívélyesen köszöntötte az időseket (és az esetlegesen jelenlévő fiatalokat is), majd Ágnes asszony Vásáry André pályafutásával foglalkozott közvetlenül a művész fellépése előtt.
Az egész műsor első pillanatától az utolsóig különleges volt!
Nagyszerű koncert - vastaps-özönnel!

 
 
 
 

Mindenki jól érezte magát. Búcsúzóul polgármestrünk is köszöntötte az időseket.
A koncert elején váratlanul engedélyt és lehetőséget kaptunk kis, teljesen amatőr kézi kameránk használatához, így a koncert egy részét rögzítettük és alábbiakban közzétesszük: kattintson IDE!

 
 

ujhirek18.hu ...................................................................................................................................... Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz